A Vonat Ami Elment..

Reménykedtem benned, hittem volna, de a bizalom és hit mára elszállt. Átlátok már a szavaidon, és nem vágyom további fájdalomra, sem alábecsülésre. Rövid idő lehetett csak, néhány hét, talán hónap, de nekem ez egy életre való időnek tűnt, és elértem ahhoz a ponthoz, ahol nem foglalkoztat, hogy mi történt, miért cselekedtél úgy, ahogy. A "ha" lehetőségei nem érdekelnek már.

Azok a vágyak, melyek közös jövőnket festették, már nem lebegnek előttem. Nem kívánom a humorod, az énekelt dalaidat, a táncod vagy a közös öleléseinket.. 

Nem vagyok az a Nő, aki hónapok után kap hívást Tőled azt várva, hogy azonnal igent mondjak. Többé nem nyílik esély, nem fogadlak be újra, hogy aztán újfent mellőzz. Sokat adtam, de te ezt nem becsülted meg. Most már nincs mit adnom, elfogyott. Illetve van, de már más kapja meg ezt.

Úgy gondolom, ha valaki fontosnak tart másokat, tesz is értük, hogy ezt bizonyítsa, és nem hárítja az első akadályt kifogással. Ha valakinek tényleg számítok, és őszintén szeret, számára nem jelentek problémát, hanem én vagyok a bizalom, a támogatás, az öröm és a szeretet forrása.

De végül elérkeztünk a történetünk végéhez, és mint minden jó filmnél, itt is jön a csavar. A te sztoridat nem te zárod, hanem én teszem ezt meg. Az én történetem így ér véget...

Futhatsz az utolsó esély vonatáért, de mire a peronra érsz, már csak a távolodó szerelvény zörgését hallhatod. Ott, a vonat végén, meglátsz majd egy lányt - engem, kisírt szemekkel, összetört szívvel. Nem hallod majd, de csak ennyit mondok: Minden jót kívánok, Isten veled. És te, ott a peronon, abban a pillanatban fogod érteni, hogy az a vonat már örökre elhagyott...