A Váratlan Kapcsolatok Varázsa: Amikor Az Ember, Akiért Vártál, Megérkezik

Amíg sokáig ragaszkodtam a múlthoz, vártam a változást, de nem léptem előre. Belső világom szorgosan épített falakkal volt körülvéve, de a külvilágom változatlan maradt. Nem értettem meg, hogy ahhoz, hogy a fény eljusson hozzám és bekövetkezzen a változás, el kell hagynom az árnyékokat. Kezdetben nem hittem abban, hogy a dolgok jobbak lehetnek. Magányossá váltam és megszoktam az egyedüllétet, mintha az a valóságom lenne. Visszatekintettem a múltamra és elhittem, hogy ott a helyem.

Ám egyszer csak váratlanul megjelent valaki az életemben, aki értelmet adott a napjaimnak. Néha csak ennyi kell. Nem szükségesek a nagy szavak vagy az állandó ígéretek. 

A közelsége, a jelenléte önmagában elegendő (volt).

Mert a másik ember sem lesz tökéletes.

Lehet, hogy találunk hibákat egymásban, de ezek teszik különlegessé a kapcsolatot. Nem riadok vissza a hibáitól, és ő sem a sajátomtól. Ez tesz minket egymásévá, mert mindketten cipeljük a múlt terheit. Nem kényszerítjük egymást, hogy gyorsan szabaduljunk meg az emlékeinktől, mert tudjuk, hogy időre van szükség. Időre és elfogadásra ahhoz, hogy felfedezzük egymás múltját és jelenét. A szeretetben nincs helye a követelésnek vagy a kényszerítésnek. Csak az önzetlen adás és az elfogadás van.

Nem volt véletlen, hogy találkoztunk, mert egymás mellett tanuljuk meg újra hinni az élet csodáiban, és egymásban is. A másik szemében meglátjuk saját magunkat. És nekem nincs szükségem többre. Talán ő azt hiszi, hogy nekem ettől sokkal több kell, de már túljutottam ezen. Tudom, hogy az igazi mélységhez időre és odaadásra van szükség.

Az élet mindig megjutalmaz. Mindig egyensúlyba hozza a dolgokat. Mert mindig van mellettünk valaki. Én mellette vagyok, ő mellettem. Nem véletlen, hogy egymásra találtunk, hogy együtt hordozzuk múltunkat, még ha az nem mindig érthető. De egyszer megtaláljuk a válaszokat a kérdéseinkre, és rájövünk, hogy nincsenek véletlenek..